Opera

 - úgy bírom a stílusodat, te csaj.  - mondta, miközben a karját férfiasan a háttámlára lendítette, és teljes testével Alice felé fordult.
 - mire gondolsz?
 - hát az öltözködésedre.

 - őőőő, köszönöm. pedig igazából, amit most látsz,  nem gyakori nálam. úgy értem, ez a szoknya-magasarkú kombó...ritkán erőltetem meg magam.

 - miért, ez számodra megerőltető? - kérdezte vizslatva.

 - nem arról van szó, de inkább a farmer-tornacipő verziót kedvelem...és van az az állapot, amikor muszáj csini lenni, holott nem feltétlenül vágyom rá. 

 - szereted az operát? - Alice köpni-nyelni nem tudott. már az előző is... már attól is zavarba jött. mert egyértelmű volt. mert nem voltak kettesben. mert ő kérdezte. valahogy a kisugárzása...hatással van rá. nem jó ez így. hiszen most akkor megkérdezte tőle a leszbikus lány, ott, mindenki előtt, hogy szereti-e az operát. meglepődöttség-lekvár-feszélyezettséggel-és-némi-aggodalommal-fűszerezve: done. 
a többiek nem tudják. ennek így is kéne maradnia. igazából lefagyott. egy kicsit. és valószínű kikerekedtek a szemei is.

 - nem igazán. miért? - a válasz előtt tartott pár másodperces hatásszünet árulkodó lehetett. 

 - ja, amúgy én sem. csak néha rám jön, hogy mennék, és soha nem találok...

 - partnert.

 - úgy van.

 - nos, mint mondtam, nem vagyok oda az operáért. de azért köszi.  - majd Alice leviharzott dohányozni. nem igazán tudta hova tenni. ráadásul ez a játék veszélyes.

mire felért, egy mail várta tőle: 

"és mozi? tánc? vagy meginni valamit? bármi??? =D =D =D"

pár másodpercig csak meredt a képernyőre. nem teketóriázik a kis dög. majd bepötyögte a választ: 

"hmhm.

észrevetted volna azt amit eddig senki sem..?"

és jött a válasz:

"lehet. de te is."

vacilált, erre mit kéne. azt mégis toplákság lett volna, hogy mindenki...

"igen. én is." 

este, amikor már majdnem mindenki elpárolgott, Alice még statisztikákat rakott össze. a lány melléült, megvárta. közben Alice elkezdte kérdezgetni: mit csinált eddig, honnan jön, ki ő, mi ő. érdekes személyiség. összeférhetetlennek tűnő dolgok garmada fért meg az életében eddig, és 28 éves...egy évben érettségiztek.

elkísérte. a Nyugatiig. pedig nem is arra ment, nem is arra lakik. végig beszélgették az utat. felvállalta magát, időről időre szóba hozta, finoman, érintőlegesen; filmek, könyvek. tett egy egyértelmű megjegyzést arra, hogy akkor Alice is meleg. ő meg mondta, hogy ő kétpólusú ilyen szempontból. édes volt a válasz: van ilyen. ő nem az, - persze - de van ilyen. nem vette el a kedvét semmitől, láthatólag.

mikor elköszöntek, rákérdezett, holnap mikor találkoznak, találkoznak-e. Alice mondta, hogy dolgozik, persze, látják egymást.

tulajdonképpen nem is válaszolt az utolsó levélre, mert azt már akkor  látta, amikor dumáltak az asztalánál face to face. gyakorlatilag megismételte az első mailt... 

később Spike megkérdezte, lesz-e ebből valami.

 - nem tudom. nem kéne. a felettese vagyok. munkahelyi gubanc.

 - amire azt mondod, nem kéne, azoknál szoktad magad hagyni sodortatni az árral...

 - tudom. nem kéne.

...

mivel mára taknyom-nyálam egybefolyt, nem mentem be dolgozni.