Mese a Boldogság egyszerűségéről

Arról, ami szép, a legnehezebb írni. A harmónia annyira természetes, az egyensúly annyira csodálatos, mégis magától értetődő. A szeretet mélysége, ha állandó, vagy finoman fokozódó, - úgy, mint energikusan felszaladni egy napsütéses napon egy lépcsőn... -  észrevétlen, áttetszően káprázatos, csak sejthetően jó, mert magától történik, magától alakul. Tökéletlenül tökéletes, nem hivalkodóan, csak selymesen, mint a gyermekkorunkból ottragadt emlékképben a méz a vajas-mézes friss kenyéren, a fehér cukor a kakós-tejeskávéban, megfoghatatlanul varázslatos. Pillanatok, melyeket nehéz elkapni, megéljük őket, és csak utólag jövünk rá, hogy boldogok voltunk.

Alice és Mr.Iremember már két-három hete éltek ebben a puha természetességben, Alice-t eltöltötte az érzés, hogy... nem kell eltöltse őt semmi, csak a létezés, csak az élvezet, csak a szeretet, a szeretve létezés, az édes együttlétek, a jó beszélgetések, a huncut napsugarak sokasodása a mindennapokban, a mosolyok, a vágyak, az ismerkedés csillogóan bájos pillanatai, a zsebekbe gyűjthető üveggolyók. 

Úton a Fiúhoz megkérdezte tőle, amit nagyon is félt megkérdezni, de érezte, hogy ha ő nem fogja, a másik nem szánja el rá magát. Ahogy azt is érezte, hogy a Fiúnak már fáj a bizonytalanság, noha életlenül, mint a füzetekre ragasztható vinyetták sarkai, mint a gyerekbiztos asztallapoké, mégis nehézzé teszi neki valahol az együtt töltött időt.

- Akkor most... mi van köztünk? - a fiú gondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
- Nos, én párkapcsolatra vágyom, ezt tudod jól. De annyira fontos vagy nekem, hogy el tudjam fogadni, ha Te csak egy viszonyt tudsz elképzelni kettőnk között. - A lány hallgatott. Annyira jó volt mindaz, amit átélt. Annyira könnyű. Alice in Wonderland. Régóta először azt érezte, megérkezett a nyugalom szigetére, arra a Wonderland-ra, ahová kislányként képzeli magát az ember, mikor olvassa a történetet, nézi a mesét, átgondolja újra és újra.. izgalmas, kissé ijesztő, de közben édes és biztonságos... Felnőtt(?) fejjel csodaország már talán mást jelent - kiszakadást a hétköznapokból, nyugalmat a mókuskerékkel szemben, vagy éppen egy édes kalandot a szürke megszokások tengerében, vagy az után...kinek mit. Alice számára az egész világ, annak törvényeivel, az azokat elfogadó emberekkel, a szerelem és a munka kegyetlen visszásságaival és érthetetlen de mégis valahol, fekete humorral érthető szabályaival maga Csodaország; félelmetes, izgalmas, zömében érthetetlen, mégis gyönyörű és csillogó, értékekkel megtelt tárnák végtelen sora. Mr. Iremember-től ez a hely megszelídült, minden gömbölyű volt, kacéran mosolygó, biztonságos. Nem akarta ezt elveszíteni. Boldog volt. Egyszerűen boldog. 

 - Nem akartam párkapcsolatot, de vagy annyira értékes számomra, hogy megpróbáljam. 

A fiú nem sokkal, talán pár héttel később vallott először szerelmet, Alice-t a lehetőség megrémítette, ott volt már a levegőben azon a héten, ott volt már őbenne is a gurgulázó érzelemnyaláb, kis, szelíd pillangóként verdesett, és az aznapi facebook beszélgetés magában rejtette ennek esélyét, erősebben, mint bármikor. Abban a pillanatban, még nem volt készen rá. Aztán csörgött a telefon, csak csörgött rendületlenül, és ő nem reagált rá. "Vedd fel" - jött az üzenet. Szűkölt, de kénytelen volt.

Utána megkönnyebbülés és kétségbeesés egyszerre lett rajta úrrá. Nem kérdés mostantól, ki mit érez, nem kérdés, hogy két hét múlva vége lesz-e, ahogy nem kérdés azonban az sem, hogy mostantól minden más lesz. /Egy kedves, nemrég házasodott barátom, mikor megkérdeztem tőle, mi változik azzal, hogy az ember felhúzza a másik ujjára a gyűrűt és kimondja az igent, azt felelte, az ő részéről nem változott semmi, a nők azonban ezt másképp kezelik, onnantól mindent más. Nagyon más. "A férjem, a férjem, a férjem, a kötelesség, a társadalom, a gyerek, a férjem."/
Alice a kapcsolatokkal van így. Mindennek sarka lesz onnantól. 

Jött egy esküvő, ahol már egy párként voltak jelen, jöttek ivászatok, jazz-ittas könnyű esték a Kertemben, bemutatások a barátoknak, és így tovább. Minden rendben volt, mint a fű közt növekvő százszorszépek, vagy az autómagnóból szóló Parov Stelar track-ek, a reggeli kávék, az autózások, a nyári hétköznapok.

Idővel azonban a munkahelyi gondok mindkettejüket megviselték, és nehezen tudtak szabadulni a gondolataiktól, a félelmeiktől, a bezártság-, és tehetetlenségérzéstől. Szürkébbek lettek a napok, élettelenebbek a percek, egyre hűvösebbek és ősz-szagúak az éjszakák, színesedtek a tájak, és elszaladt a nyár.