Mese a paplan-puhaság birodalmáról

... Alice tisztán emléxik a napra, amikor először látta Őt. A pillanatra, a körülményekre, a hangulatra... mintha befőttesüvegbe zárta volna. Aznap járt először abban az épületben. Oktatásra ment, műszaki téma, előtte napokig tanulmányozta az előre megkapott anyagot, még M-et is megkérte, hogy segítsen neki felfogni azt, mert a kínai finom kifejezés arra vonatkozóan, milyen kapcsolatban is állt a történettel... Izgult. Időben odaért, de rohant, le is izzadt, szűkölt, mint mindig, ilyen helyzetben. Új hely, új kihívások... Aznap látta Őt először, tavaly ilyenkor, októberben.

Emléxik az arcára, arra az édes mosolyra, a farkasfogaira, arra, ahogy megmaradt az emlékeiben; kitörölhetetlenül, s noha a kép már halványodik, de még él és lüktet benne; a szívében, az agyában, s ott lent, ahol a vágy szó szerint megtestesül... épp kezdett szerelmes lenni valaki másba, mégis reagált rá. Annyira huncutnak tűnt.

Snitt. Nem látta Őt újra, csak márciusban,  - akkor sem tervezetten, nem is gondolt rá, hogy a fiú bent lesz-e. Semmi kedve nem volt az egészhez, csupa ismeretlen ET közt egy sötét lyukban dolgozni, két napig, 12 h-ban, de nem különösebben érdekelte, semmi nem tudta igazán felvillanyozni. Akkor meg mi értelme bosszankodni bármin is. Az arcát pattanások lepték el jó ideje, a hónapok óta tartó mély-alvás hiányának mocsárszín nyomai ott húzódtak a szemei alatt, a Keenan-nel történtek miatt űr maradt a lelkében, s ez beleivódott még a szeme csillogásába is. Minden mindegy volt, a világ fakó, színtelen, amolyan tompa-szürke ürességet jelentett csak számára, csupán a lápszagú érdektelenséget érezte maga körül és önmagában. A tavasz körbeölelő napsugarainak nélkülözése még értelmetlenebbé tett mindent, már ha ez lehetséges volt.

A fiú jelenléte kellemes, de nem túl jelentőségteljes meglepetés volt számára, pláne, hogy látványosan mindent megtett, hogy közel kerülhessen hozzá. Akkor ment le dohányozni, amikor ő, beszédbe elegyedett vele nem egyszer, látszólag nem foglalkozva a színtelen és rövid válaszokkal, megjegyzésekkel. A második napon érezte először Alice, hogy a másik minimálisan is megérinti, felkelti az érdeklődését, fél pillanatokra kirángatja őt az közönyösségéből. Azt is csak utólag, rácsodálkozva.

Ez alatt az időszak alatt kb. minden általa kezdeményezett beszélgetést lefedett az az egyszerű kérdés, mely szerint főzhet-e a kávét, a fiú pedig mondta, hogy persze, miért ne főzhetne. Így hát nekiállt, a másik azonban egyből ott termett, és kivette a kezéből a munkát; gyakorlottan kipenderítette a zaccot a kávéfőzőből, friss kávét varázsolt a helyére, vizet a tartályba, alá a kiöntőt. Közben mintha zavarban lett volna, esetlenség kúszott a mozdulataiba. Alice meg csak állt a falnál, és nézte, úgy, hogy észre sem vette, belefeledkezve, mint részeg egy elkapott videoklipbe, vagy mint fáradt ember egy másik ember mozdulataiba a metrón. Az sem tűnt fel neki, csak a harmadik alkalommal, hogy útban van; a fiúnak kerülgetnie kellett őt a viszonylag szűk helyen, de nem kapcsolt még akkor sem.
Aztán valahogy leesett neki, zavarba jött, elvörösödött, összeakadt a tekintetük, majd az orra alá dörmögött egy bocsit, és kioldalgott a konyhából. Annyira jól esett Őt néznie. Megnyugtató volt, és közben volt a kisugárzásában mégis valami. Valami érdekes, némi szomorúsággal meghintett és azt óvatosan elbújtató könnyed vidámság, valami vonzó, valami édes, s a fájdalmas bonyolultság kellemes és felszabadító ellentéteként megtestesülő egyszerűség.

Így telt el két nap, rövid és felszínes beszélgetésekkel, összenézésekkel, bátortalan mosolyokkal. Aztán a fiú bejelölte őt korunk stalkerkedésre és kapcsolatfelvételre legalkalmasabb közösségi portálján, a fantasztikus facebook-on. Amikor meglátta a nevét, azt hitte rosszul lát. Úgy hívják. Pont úgy. Ahogy Alice legveszélyesebb démonait; újabb taggal bővül a Farkas - S - Kölyök - Keenan sorminta. Ha tudta volna... de nem tudta. Becenevek, go fuck yourselves...
Aztán... aztán nem történt semmi. Valahol örült is neki, meg is nyugodott, kell a francnak még egy ember, aki majd apró szilánkokra töri őt.

Két hét múlva jött az első "szia", és egy esetlenül egyértelmű kérdés, ami édes-mosolyogtató módon arra hivatott, hogy kapcsolatfelvételt kezdeményezzenek vele, nem pedig arra, hogy megválaszolásra kerüljön. Majd elindult egy hosszú, minden este tartó beszélgetés-sor. Alice nem kímélte. Kiábrándult volt, őszinte, sokszor kegyetlenül is talán, de közben igazi önmaga; kíváncsi, érdeklődő, meghallgató és meghallgatott. Sok minden közös volt, de sok minden nem. Ki kellett érdemelnie az új információkat a másiktól, a bizalmat, finoman és óvatosan meg kellett szelídítenie, és ez érdekelte, mint mindig, közben persze nem ígért semmit.
Elég gyorsan olyan témáknál kötöttek ki, amilyenekről egyes párjaival sosem beszélt. Csalódások - pipa. Szerelmek - pipa. Nagy világtól elbújások és bezárkózások, a szobasarkok hónapokig tartó vizsgálata - pipa. Éhes és vad vágyak, a sexért való megbolondulás - pipa. Az ismeretlen felfedezésének édes hangulata - pipa. Túl sok minden passzolt. Alice megijedt. Érezte, hogy rossz vége lehet. Előre szólt - persze - hogy nem akar kapcsolatot. Ez is ok. Persze. Biszexualitás... A másképp működés... Ez kemény dió volt. A fiú visszahőkölt tőle. Rossz tapasztalat. Majdnem elvesztette őt.

Talán a harmadik-negyedik "egykávénálam" invitálásra mondott csak igent - egyértelmű és mégis hívogató. A "nemjárunk" felállásnak mindenképpen kedvezett, még ha az a kis kattogó-pattogó szív ebben már nem is volt annyira biztos.

Végül hetek óta tartó chat-elés után találkoztak először. Életükben negyedszer. És már oly sok mindent tudtak egymásról. Már azt is sejtették, mit is kezdenének egymással.

Kocsival jött érte. Izgultak. Próbált csinos lenni. Nem tudta, mi vár rá, hogy fog alakulni, de vágyott rá, hogy megtudja. A kocsiban Parov Stelar szólt - célzás, finom jelzés; ő mutatta meg a fiúnak egyik első chatelésük alkalmával, aki egyből osztotta a fanatizmusát. Húsvét volt. Tavaszodott, de még hideg volt; éles, bőrbe vágó, ébresztő. Csak ültek a kocsiban, zavartan, nagyokat mosolyogva. Próbáltak beszélgetni, de rendszeresen lefulladtak, elakadtak. Eddig minden pont úgy alakult, mint anno Keenan-nal. Alice rettegett.

Amint átértek a fiúhoz, a lány a cipőjéből kiugorva egyenesen a kanapéra pattant, egyetlen perdüléssel. Biztonságosnak tűnt és hívogatónak, annak egyik sarkába húzódva ücsörgött saját apró sarkain. A fiú, ahogy ígérte, kávét főzött; kakaóval, talán fahéjjal is, tejjel, jófajta kávéból. Isteni volt. Beszélgettek, méregették egymást.
Igazán édes volt, a zavarával, s közben a határozottságával, ahogy egyre közelebb húzódott, ahogy ő sem tudta, mit lehet s mit nem, vagy hogyan igen s hogyan nem... Egy idő után tapintható volt a feszültség, s Alice nem tudta eldönteni hogy kezdeményezni akar, vagy kivárni, hogy a másik tegye meg az első lépést, de immáron várakozás nélkül; mindent akart, mint mindig, mint a klasszikus és kissé pajzán magyar népmesében. Aztán a másik közelebb húzódott, - addigra már nem egyszer egymáshoz értek "véletlenül"... és egészen közel tette az arcát. Csak pár cm választotta el őket egymástól. A lány felkészült, azt hitte, most már nincs döntési lehetősége. Pedig volt; a mozdulat ezen a ponton megállt, az az érdekes és kíváncsi, már igencsak vágyakozó arc megállt a levegőben, egy leheletnyire az övétől, s csak nézte őt. Akkor értette meg, A döntés az övé volt. Abban a pillanatban még igen. És ő boldogan élt vele. 

A fiú csókja finom volt, ugyan visszafogott, de az a fajta, amelyben érezni lehet a a szenvedélyt és a vágyat, az erőt és a maszkulinitást, s még egy picit annál is többet, vagy mást... de nem csókolt teljesen, ma is ritkán teszi. Ajkak az ajkakhoz, éhes, de nem mindent felfaló érintések, kivárások. A lányt ez mindig megőrjíti, nem tud vele mit kezdeni, bosszantja s izgatja, és a helyzetből adódóan addigra már amúgy is pattanásig feszült.
Nem kellett nekik sok, hogy továbbhaladjanak. A szenvedély, ami belőlük fakadt, mindkettejük számára édes meglepetés volt; nem ezt várták sem maguktól, sem a másiktól...
A ruhák lassan eltűntek. S noha nem egyszer próbáltak "jól viselkedni", meg-megállni, egy ponton túl elöntötte őket a forróság, és a hév, s már nem volt fontos semmi.
Hogy mit rontanak el ezzel, (ha, és amennyiben).
Hogy mik lesznek a következmények és hogy lesz ezután.
Végül az első érintések egy vad és teljes együttlétbe fulladtak.

A fiú édesen féktelen s erős, mégis figyelmes és érzéki volt, bár néha kajla is, és bizonyos dolgokban tapasztalatlannak tűnt - bár nehéz volt megkülönböztetni ezt a zavartság jeleitől. Más dolgokban rutinos és letaglózó volt; nem volt póz, amihez ne lett volna elég rugalmas, a fantáziája hihetetlen. Alice rég óta vágyott valakire, aki képes így működni, férfiként.

Alice hazament, a fiú nem kevés közlekedési szabályt megszegve repesztett végig az utakon, hogy a megfelelő hévhez elrepítse őt.

A húsvéti családi-boldog-együtt-vacsora után Alice visszatért a kis hűvös és sötét lakba este, majd másnap is, és még sok-sok napon és éjen ezután. Egy boldog, nyugodt, de érintésekkel, testi-lelki egyensúllyal és mosolyokkal teli, hónapokon át tartó paplan-puha s könnyed repülés kezdődött meg azzal a kávéillatú, édes délutánnal, Mr. Iremember mellett.